Azt hiszem, már mindenki érzi a nyár közeledtét. Persze Magyarországon már hőség van, és biztos egyre nehezebb lehet bemenni a munkahelyekre és dolgozni. Északon kicsit más a helyzet, itt is meleg van, de azért elviselhetőbb. A nyár közeledtét azonban én is érzem, annak ellenére, hogy nincs megállás. Legutóbbi premierem, a Lukrécia meggyalázása után már ismét beindult az élet. Olyannyira, hogy hamarosan kezdődnek Puccini Pillangókisasszonyának rendelkező próbái! A bemutató szeptember 27.-én lesz, tehát már most el kell kezdeni a munkát. Ismét egy hosszas "ismerkedés", tanulás és kemény munka vár rám. Mondanom sem kell, hogy a zene gyönyörű és Pinkerton szerepe igazán hálás. Szóval nagyon fel vagyok dobva, és egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy a nyár még várat magára kicsit.
Arról nem is beszélve, hogy lesz még egy igazán izgalmas nap a rövidke nyári pihenő előtt. Ez akkor lesz, amikor majd több ezren fogják élvezni a kellemes napsütést, a valószínűleg 25-26 fokos északi "hőséget", és egy domb tetején, pokrócon heverészve várják majd, hogy felcsendüljenek Puccini, Bizet, Verdi és sok más zeneszerző híres melódiái. Ekkor lesz az is, hogy én a domb alján, a szabadtéri színpad mögött fogom várni, hogy a színpadra léphessek, és hatalmas zenekarral énekeljem pl. azt, hogy "Addio fiorito asil..." ! :-)
Ha ennek a napnak vége, akkor lesz néhány szabad hetem, aminek egy részét biztos megint tanulással fogom tölteni, hiszen novembertől egy másik darabot kezdek próbálni. Ez az örökös tanulás... :-)
Emlékszem arra, amikor a nyarakat minden évben a Balaton partján töltöttük. Hatalmas családi vakációk voltak ezek. Majdnem egy napba telt, mire autóval eljutottunk az ország egyik végéből a másikba, igazi kaland volt mindig. Sokszor előfordult, hogy 10-15 rokon is összegyűlt egyszerre. Ezek számomra nagyon emlékezetesek maradtak. Jó érzés volt gyermekként átélni, hogy ilyen hatalmas családja van az embernek és ennyi felnőtt vigyáz rá. Rengeteget ittam a Balaton vizéből is! Persze többnyire nem önszántamból, hanem a hullámzásnak köszönhetően. Órákig lubickoltam a vízben. Egyik kellemes időtöltésem volt vízibiciklizni és annak csúszdájáról a vízbe zuhanni. Ilyenkor ittam a legtöbbet a vízből. Bár úszni elég hamar megtanultam, a mély vízben elkerülhetetlen volt némi biztonsági óvintézkedés. Erre a legmegfelelőbbnek egy autó gumijának belső része bizonyult. Ez elég stabilan fenntartott a vízen, ugyanakkor a szelep időnként belefúródott az oldalamba. Naja, hát valamit valamiért! Még mindig jobb volt kicsit vérezni, mint megfulladni... :-D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése