Stílszerűen ezt a címet adtam ennek a bejegyzésnek. Találhattam volna valami frappánsat is, pl. "Álmok és rémálmok Párizsban", vagy mondjuk "A város, amely mindenkit magába zár!". De nem akarok ennyire előreszaladni... Kezdem inkább az elején.
Egy nagyon szép és fontos eseményre kaptam felkérést, miszerint Magyarországot képviselhetem többedmagammal a párizsi Unesco szervezésében megrendezett Gálaesten. Egy kis háttér információ az eseményről:
"
A Magyar Művészeti Akadémia kiállításával
és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóinak koncertjével
köszönte meg Magyarország hétfőn az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi,
Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) párizsi székházában, hogy a
nemzetközi szervezet a közelmúltban beválasztotta hazánkat a Szellemi
Kulturális Örökség Bizottságába.
Magyarország
négy évig képviseli a kormányközi bizottságban az egész Kárpát-medence,
valamint a volt Szovjetunió és a volt Jugoszlávia országait, és szavaz
az új pályázatokról, többek között a Kodály-módszerről is – emlékeztetett Bogyay Katalin, Magyarország UNESCO-nagykövete. "Természetesen a legnagyobb örömmel vettem részt az eseményen. Boldog vagyok, hogy az Unesco-nál énekelhettem! :-) A koncert nagyszerűen sikerült, rengeteg kedves és értékes emberrel találkozhattam, ismerkedhettem meg. Végre ismét volt alkalmam egy jót beszélgetni Marton Évával, akivel mostanában a távolság miatt leginkább csak telefonon van lehetőségem a kapcsolatot tartani. Tehát ami fontos volt, az nagyon jól ment és "működött".
Ez volt a párizsi kirándulás "lényegi része". Amit viszont most írok, az leginkább a "Kalandozások egy hihetetlen vidéken" címet kaphatná.
Előrebocsájtom, hogy mint mindenki, én is rengeteget olvastam Párizsról, már többször voltam is ott. Szerethető, kiemelkedő fontosságú hely Európa történelmében. Rengeteg művészt, tudóst, gondolkodót ihletett ez a méltán híres város.
Arra viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy egy ilyen hatalmas és zsúfolt világvárosban előfordulhat az, ami a koncert után velem, és a másik több ezer autóssal történt...
Este tízkor a koncert után úgy döntöttem, hogy elindulok vissza Németországba. Az út egyáltalán nem olyan vészesen hosszú és még bőven fel voltam töltődve annyira, hogy gond nélkül vezessek néhány órát.
Elindulva Párizs északi része felé, megcéloztam az A1 autópályát. Ez egy forgalmas hatalmas autópálya, amelyen Belgium, Hollandia és Németország felé lehet eljutni. Az út előző nap Párizs felé zökkenőmentes volt, eltekintve a rengeteg sebességkorlátozó táblától, amik gyakorlatilag szinte egész Belgiumon keresztül lassítják az embert. Ettől eltekintve kellemesen lehetett haladni. Némi kaland azért már az odaúton is adódott, ugyanis a GPS megadta magát. Ennek köszönhetően egy olyan párizsi külvárosban kötöttem ki, ahol részenként még közvilágítás sem volt. Az utcakép alapján nem lett volna ajánlatos útbaigazítást kérni a nem túl megnyerő külsejű és habitusú járókelőktől, autósoktól. Azt sem hittem volna, hogy városi benzinkutaknál nem lehet térképet kapni. Mint ismeretes, Párizs bizonyos városrészein a közbiztonság olyannyira kedvezőtlen, hogy ezeket területeket a rendőrség is csak csoportosan látogatja meg. Rengeteg zavargás, gyújtogatás és különböző Rejtő regényekbe illő esemény történik az ilyen területeken.
Érdekesség, hogy mikor kb. egy órás bolyongás után eljutottam a szállodába, valamelyik Francia tv adón pont olyan párizsi utcákat mutattak egy dokumentumfilmben, ahol én is tiszteletemet tettem. Mondanom sem kell, hogy ha ezt a műsort egy nappal hamarabb látom, akkor biztosan nem állok késő este egyetlen piros lámpánál sem lehúzott ablakkal...
De vissza a visszaúthoz!
Szóval elindulva a városból kivezető úton még utoljára a biztonság kedvéért valahol a Champs-Elysées környékén útbaigazítást kértem egy rendőrtől. Ő el is mondta, hogy melyik irányba érdemes az A1 autópálya felé mennem. Nagyjából ismertem az irányt és hamar eljutottam oda, ahol tegnap beértem a városba. Ez a hatalmas, széles és hosszú kivezetőszakasz megy a Charles de Gaulle reptérre is.
Az első furcsa "jel" az volt, hogy az általam kinézett útszakaszról nem lehetett ráhajtani a kivezetőre. Ekkor továbbmentem és megpróbáltam a következő lehajtót. Ott sem lehetett. Ekkor már kezdtem kicsit aggódni. Mivel a rendőr egy szóval sem említette, hogy bármiféle lezárás is lenne Párizsban, így tovább keresgéltem a lehetőséget. Mindenfelé műanyag mobil kerítés és egy lezárt tábla volt kitéve. Sehol nem volt kiírva, hogy melyik másik irányba lehet eljutni az autópályára. Ha van egy lezárás, akkor általában valami támpontot, iránymutatást, egy másik főút számát, elkerülő szakaszt, "egérútat", vagy bármit, de ki szoktak írni mindenhol! Egyetlen egy rendőr nem állt a hatalmas lezárásoknál, a belvárosban pedig ezek szerint fogalmuk sem volt arról, hogy mi folyik a kivezető utakon. Mikor már akkora dugó volt Párizs egész északi részén, hogy gyakorlatilag álltak az autók, akkor egyre többen kiszálltak, tanakodtak és természetesen különböző nyelveken nem tetszésüknek adtak hangot. Ezekből most nem idéznék szó szerint... Láttam olyat is, hogy egy autós későn vette észre az egyik kisebb lehajtónál a lezárást és mivel semmiféle előzetes figyelemfelkeltés nem volt, a sötét útszakaszról egész egyszerűen a táblák közé hajtott. Itt is legalább háromszor elmentem, mivel többször sikerült bejárnom ezt a környéket is. Mikor harmadjára keveredtem ugyanehhez a helyhez, akkor épp egy francia autómentő húzta ki a szerencsétlenül járt autót. Kapva az alkalmon, hogy esetleg az autómentő, aki nyilván rádióval és lényegesen több információval rendelkezik, mint az átlag szerencsétlen kétségbeesett és magára hagyott éjszakai autós, megálltam és megkérdeztem, hogy mégis mi a csuda folyik itt Párizsban. Fogalma sem volt!? Ekkor már teljesen reményvesztettem hömpölyögtem az autós tömeggel, akik egész egyszerűen nem tudtak kijutni a városból. A tömegben először egy fiatal Holland párral kötöttünk menekülési szövetséget. Mivel nekik volt navigációjuk, így én követtem őket. A GPS (értelem szerűen) mindig az A1 felé próbált navigálni, azaz az arra a kivezető szakaszokra. Legalább 20 különböző pontról próbáltunk az autópálya felé menni, de mindenhol le volt zárva. Ők feladták és elmentek a belváros felé... Buszok, kamionok, Németek, Hollandok, Belgák, Franciák tömkelege kétségbeesve és dühösen próbált kiutat keresni esélytelenül. Később egy Belga családdal ismerkedtünk össze. Az volt az ötlet, hogy válasszunk ki egy Párizstól észak-kelet vagy észak-nyugat irányba fekvő várost és majd onnan valahogy egy nagy kerülővel előbb utóbb csak sikerül Belgium felé eljutni. Eleinte itt is útlezárásokba ütköztünk. Ekkor teljesen kelet felé vettünk az irányt és nagy nehezen találtunk egy kiutat, ahonnan még kb. 70 km autózás után valami csoda folytán végre elkezdtünk észak felé autózni és megtaláltuk az A1 autópályát...
Nagyjából négy és fél órába került, mire kijutottunk Párizsból!!!! A Holland barátaink saját elmondásuk szerint hamarabb kezdték a kálváriát és valószínűleg még órákon keresztül bolyongtak...
Hogy miként történhet az, hogy még a francia autósok sem tudtak semmit? Miként történhet az, hogy a hatalmas nemzetközi reptér felé vezető útra sehogy nem lehetett felmenni? Hogy fordulhat elő, hogy órákon keresztül egyetlen útbaigazítás, információ, vagy rendőr sem kerül elő? Ráadásul ez az egyik legzsúfoltabb európai nagyvárosban? Fogalmam sincs...
A nagy fekete kör jelzi azt a részt, amit bejártunk. A kis fekete kör a kivezető autópálya, amire lehetetlen volt rámenni...
Mint látható, gyakorlatilag lebénították a városból északi irányba kimenő forgalmat.
Ha ki lett volna írva bárhol is, hogy senki nem menjen északra, akkor talán hamarabb vége lett volna a "Flúgos futamnak"! :-)
