2014. december 30., kedd

Gyorsan eltelt ez az év is...

Egy nap maradt még hátra az évből. Nem is tudom hirtelen összeszedni, mennyi minden történt velem ebben az évben. Most nem fogok "évértékelőt" tartani, azt meghagyom a politikusoknak. A 99%-a úgyis csak beszélni tud, vagy még azt sem. Bár jobban belegondolva ez sem igaz. 2014-ben "A tanú" című film sokszor elbújhat, már ami bizonyos dolgokat illet. Erről ennyit...
Az viszont eszembe jutott, hogy mennyi mindent tervez az ember és mennyi mindent meg is tud valósítani belőle ha igazán akarja. Aztán marad egy rakás olyan dolog is, amit különböző okokból nem tudunk megvalósítani. Nekem például nagy álmom volt, hogy idén nyáron végre "beröffentem" a család öreg Pannónia motorját és teszek vele egy kört Debrecenben. Ez sajnos évek óta nem jön össze. Nem kifejezetten motorszerelői hiányosságaim miatt, hanem leginkább az idő rövidsége az, ami mindig közbeszól. Most jut eszembe, hogy a saját, kifejezetten fiatal motoromat sem sikerült lassan két éve beindítani. Jobban mondva lassan két éve nem is láttam... Ez van. Messze van sok minden mostanában. Viszont közelebb került rengeteg más! Rengeteg új barát, kolléga, élmény gazdagította ezt az évet is. Arról nem is beszélve, hogy ebben az évben hét főszerepet tanultam meg és énekeltem el. Januárban jön a következő új szerep
... Utaztam megközelítőleg 40.000 kilométert. Többnyire repülővel, de egy tetemes részét autóval sikerült megtenni. Sok koncertem volt, nagyszerű kollégákkal dolgozhattam együtt otthon és külföldön egyaránt. Mozgalmas év volt... Egy olyan Pillangókisasszonyban énekelhettem, amit egy rangos Német Színházi díjra jelöltek. Hatalmas az érdeklődés, jönnek-mennek a zsűri tagok, az előadások telt házzal mennek. Szerencsére 2015-ben is lesz belőle egész sok előadás. Még ma este is színpadi próbám lesz a közelgő  Romeó és Júlia premier miatt. Holnaptól azonban lesz pár nyugalmasabb napom, de aztán minden megy tovább. Készülök egy lemezfelvételre, két premierem is lesz februárig, koncertek, utazás. Nincs megállás.
A nyarat megint megtervezem, aztán meglátjuk mi sikerül belőle...

Boldog Új Évet Mindenkinek!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése