Tehát kezdődik a blog...

Tulajdonképpen kezdhetném a gyerekkorommal is, a debreceni évekkel. Miért lettem zenész? Ki miért választja ezt a rengeteg "buktatóval" teli, sok kitartást megkövetelő pályát? Ez mindenkinél változó. Nálam egyértelműen zajlott az egész. Mióta az eszemet tudom, semmi másra nem készültem, készítettek, csak a zenei pályára. Az iskolatáskával együtt egy hegedűt is kaptam, amit majd 18 éven keresztül vittem a hátamon. Persze ki is nyitottam a tokot és a diplomahangversenyem után csuktam csak be. Akkorra már régen eldöntöttem, hogy én bizony egyszer operaénekes leszek!
Édesapám Potyók Balázs /aki zenetanár és karnagy volt, a Debreceni Monteverdi Kórus alapító karnagya/, nem is tudott volna más pályát elképzelni nekem a zenész hivatáson kívül. Ő maga szép erőteljes tenor hang birtokosa volt, de végül a karnagyi pálya mellett döntött. Később évtizedeken át meghatározó szerepet töltött be Debrecen zenei életében. Megalapította az Ady Endre gimnáziumban az ének tagozatot, a városi zeneiskola igazgatója volt majd 15 éven keresztül. Ambiciózus volt és kitartásra nevelt. A kórusával szép hazai és nemzetközi sikereket ért el. Rengeteg szép felvételünk van a Monteverdi Kórus koncertjeiről, rádiós szerepléseiről. Sajnos Ő 15 éves koromban eltávozott és nem kísérhette tovább pályám alakulását, de szellemiségét velem együtt sokan őrzik, őrizzük a mai napig....
Olyan 15 éves lehettem, mikor már "betegesen" sok opera lemezt bömböltettem a szobámban és el is döntöttem, hogy egyszer én is Operaénekes leszek. Majd hosszas, türelmes várakozás következett, amíg kicsit idősebb lettem és 22 éves koromban egy szép napsütéses napon bementem a Zeneakadémia ajtaján, miszerint én felvételizni szeretnék. Sikerült. Felvett magához Marton Éva Művésznő és végre elindulhattam...